Hatvan esztendő talán történelmi léptékkel mérve is olyan jelentős idő, amely már kitörölhetetlen nyomot hagy maga után.
Különösen így érezzük ezt akkor, amikor ez a történelem a mi gazdaságunk, a mi kollektívánk története, a mi egyéni küzdelmünkkel ötvözött történet.
Ezt a történetet 12 szegény ember indította el 1948. október 6-án.
Abban a helyzetben
talán maga sem tudta, hogy amibe belevág, sikeres lesz, vagy pedig a paraszti sors keserves csalódás-sorozatának újabb állomása.
Bizony az erős akaraton kívül egyebük nemigen volt a gazdálkodáshoz. November 2-án aztán Mezőkeresztesen bérleti szerződést kötöttek 100 kh eddig ki nem osztott „Baglyosi” földre és birtokba vehettek 71 kh juttatott földet.
Így kezdődött a „NINCSEN”-ben 4 tehénnel 2 bivallyal a közös gazdálkodás.
Ezt a dátumot – november 2-át – a bérleti szerződés aláírásának napját a szövetkezet hivatalos elismerésének időpontját tekintjük „születésnapunknak” !
A „Béke” születésnapjának, mert hogy ezt a nevet kapta a keresztségben – tréfálkozhatnánk a dologgal – de a háború után 3 évvel ez nem volt tréfadolog. Kifejezte az emberek vágyát a boldogulás, a létbiztonság, a béke iránt.
Kezdeményezésük vegyes fogadtatásra talált. Voltak, akik a kísérletet szimpátiával fogadták, de jelen volt a kétkedés, az óvatosság, a „csajka-rendszer”-től való félelem, sőt az ellenszenves elzárkózás is.
Mi, a gazdaság mai vezetői irigységgel tekintünk vissza a kor laza szabályozására, hiszen nem kötötték elődeink kezét kötetekre rúgó regulák, nem volt vezetőség, nem volt alapszabály – igaz fizetés sem -, mindenki maga vezette a naplóját, minek alapján a helyi FMSZ-ben beváltható utalványt kapott.
Az első zárszámadáskor egy munkaegységre 13,40 Ft-ot fizettek, ami bár nagyon kevés volt, de eloszlatta az aggodalmakat. Az óvatosak és kétkedő, kevésbé vagyonos rétegek az egykori summások kezdték belátni, ez az egyetlen lehetséges út egyéni boldogulásukhoz, ha nem akarják elhagyni a paraszti munkát, a települést.
Sorban alakultak a Tsz-ek, illetve főként TSzCs-k. 1951-ben: Újvilág, Újélet, Dózsa, 1953-ban Kossuth. Cserépváralján 1950-ben a Március 15. és Új Alkotmány. Ezek jogelődjei voltak az 1960-ban alakult, cserépváraljai „Kossuth”-nak.
1950-ben a „Béke”-nek már 980 kh földje és 87 tagja volt. 1951-ben 3227 kh szántója és 431 tagja.
Rendkívül ellentmondásos időszaka volt ez a falunak, a magyar történelemnek. Romjaiból felépült az ország, ugyanakkor a mind bátrabb és gátlástalanabb hatalom jogsértést jogsértésre, igazságtalanságot igazságtalanságra halmozott ! A szövetkezet bizonyította, hogy méreténél, komparatív előnyeinél fogva állja a versenyt, sőt színvonalában az egyéni gazdaság felé kerekedik, de a helyi hatalmasságok túlkapásai, az erőszakos megfelelni akarása a mai napig beárnyékolja ezt az időszakot !
Nagy kár volt érte! Kár, mert a szentistváni emberek nem felső parancsra szerették a szövetkezetüket.
A szentistváni emberek nem felső parancsnak engedelmeskedtek, amikor nem hagyták szétrobbantani ’56-ban a BÉKÉT.
Nem felső parancsnak, hanem belső – önmaguk józan eszének engedelmeskedtek, amikor rendszerváltáskor egyben tartották szövetkezetüket a három község dolgozói.
Felső parancsra nem lehet olyan önfeledten énekelni az önmaguk által költött dalt, miszerint: „A SZENTISTVÁNI TSZCS-NEK A VILÁGON SINCS PÁRJA”.
Felső parancsra lehet ugyan két szövetkezetnek egyesülni, de nem hiszem, hogy parancsba lehet adni, hogy a „Béke” vigyen ’59 május 1-re májusfát az „Aranykalász”-nak. Ezt csak cinkos összekacsintással, családias, népi leleménnyel lehet.
A falu igenis akarta az egyesülést érzelmileg, még ha nem is látta annak gazdasági racionalitását.
Látta azonban Ördög Feri bácsi, az elnök, aki 1950-től nyugdíjba vonulásáig, 1968-ig állt a Béke, majd az egyesülések után a „VII. Pártkongresszus” élén. „VII. Pártkongresszus”. Az egyesült szövetkezet új neve hallatán ma már csak mosolygunk. Mindenkinek más jut erről a névről az eszébe.
Van, akinek ez a név egyet jelent a folyamatos külső élcelődéssel. Az egykori anyagbeszerzőknek azt, hogy a számlák készítésénél minden alkalommal legalább kétszer visszakérdeznek a nevünkre, végül elmagyaráztatják, hogyan kell leírni. Csak nagyon kevesen tudják már, hogy a „Béke” és az „Aranykalász” egyesülésekor 1959-ben ülésezett az MSZMP VII. Kongresszusa és kézenfekvő elvárást teljesített az egyesített szövetkezet a névválasztással. Ez a kompromisszum – készség az, amely végigkísérte a mi gazdaságunk életét és fejlődését megalakulásától napjainkig.
Az élet igen sok alkalommal válaszút elé állított minket az idők során és ekkor az esetek nagy részében alkut kellett kötni. Szerencsére ezek az alkuk mindig az itt dolgozók, a településeink, a közösség érdekében köttettek és a vezetőink voltak olyan bölcsek, hogy megtalálták a helyes megoldásokat, így sikeresen működhetett a gazdaság is.
Az így köttetett alkuk közé soroljuk az egyesüléseket 1968-ban a cserépváraljai „Kossuth”-tal, 1978-ban a tardi „Béke” szövetkezetekkel. Rendkívül szembeötlő, milyen gondosan szerkesztett garanciákra történő szerződés köttetett mindkét esetben. Pl. a tardi szerződés kitér:
Az előbb az alku szót használtam és nem véletlenül, mert ezeknél az egyesüléseknél igen bonyolult érdekeltségi viszonyokat kellett közös nevezőre hozni. Badarság lenne azt állítani, hogy az egyesülések gondolatát a három településen mindenki kitörő lelkesedéssel fogadta. Az idő azonban igazolta ezt annak ellenére, hogy az együttműködés – főleg kezdetben – nem volt minden zökkenőtől mentes. Az emberek azonban hamar rájöttek, a települések nem egymás ellenségei, ugyanazon az oldalon állnak és az a feladatuk, hogy a nagy gazdaság sikeres működése segítse saját sorsuk jobbrafordulását.
Ez jellemzi a rendszerváltás időszakát is, amikor válaszút elé állított bennünket a politika. Vagy engedjük hogy szétbomlasszon bennünket és olyan sorsra jussunk, mint oly sok közös gazdaság az országban, vagy megtaláljuk szervezetileg, gazdaságilag és nem utolsó sorban morálisan a helyes megoldást.
Ennek érdekében többszörös átalakulás után 2008. január 1-től kialakult a jelenlegi működési forma, a zártkörűen működő részvénytársaság.
Bizony hosszú út telt el a „NINCSEN”-től az erős nagyüzem, a Szentistváni Mg. Zrt. kialakulásáig. Ezen az úton sok szenvedés és öröm, sok áldozatvállalás és siker járt együtt.
Ez teremtette meg azt a felelős magatartást, amivel vigyázzuk az 5000 ha-t magába foglaló és a környék kis és középgazdaságait is integráló modern mezőgazdasági üzemünket.
elnök – igazgató